Gyergyószentmiklósi tagok Kirándulása
Zenta városában és Karcagon
2017 augusztus 7. Zenta város délvidék egyik legrégibb települése, azon vajdasági városok egyike, amelyben a magyar lakosság van többségben, így a vajdasági magyarság egyik legfontosabb kulturális központja.
SZFSZ Egyesület székelyföldi telephely tagjai, a közgyűlést követő napon kirándulást szerveztünk Zenta város megismerése céljából. Az egynapos program alkalmával meglátogattuk a Régi Mesterségek Múzeumát (magángyűjtemény), a Városi múzeumot, a Szent István templomot valamint a helyi régi múlttal rendelkező tűzoltóság épületét. Nem maradt el, egy előkelő vendéglőben a zentai Halleves elfogyasztása valamint a fagylat sem.
Zentai Városház dísztermében Tari László helytörténész ismertette a város történetét és a zentai csatáról tartott értékes előadást. Délután a Tisza partján megtekintettük a zentai csata emlékművet majd a Tisza partján gyalogsétával fejeztük be a városnézést. Köszönjük a Sipos Piroskának a nagyszerű szervezést,
2017 augusztus 8-13. A Délvidéki tartózkodásunk után az útirány Karcag, az Akácligeti Gyógy- és Strandfürdő volt. Eddig a harmadik éve , hogy a csoportunk ide jár néhány napra ( most 5 nap volt) pihenni, kikapcsolódni és a gyógy-termál víz hatását kihasználni, élvezni.
Egyesület számlaszáma:
Szigetvári Takarékszövetkezet 50800018-15191050